júl. 19
péntek

Így fonódnak majd Budán a villamosvonalak

IWIWSatartlapGoogle bookmarkFacebook

"Az elmúlt két évben elkészítettük a terveket, megszereztük az építési engedélyeket, voltak szakmai viták a kerületekkel, ezeket is sikerült megnyugtatóan lezárni, ők is megadták a szükséges hozzájárulásokat. Minden akadály elhárult az elől, hogy indulhasson a budai fonódó kivitelezése" - mondta Vitézy Dávid. 

A Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója hozzátette: "a kivitelezés mindkét ágára lefolytattuk a közbeszerzési eljárást, ebben tudtunk eredményt hirdetni. Három nagy kivitelező társaságból álló konzorcium nyerte meg mindkét eljárásunkat, kicsit több mint 12 milliárd forintért épülhet meg a budai fonódó villamoshálózat."

"Azt, hogy pontosan mikor indulhatnak meg a munkák, nem merem pontosan megmondani, mert az ilyen típusú, nagy kivitelezési közbeszerzéseknél sajnos teljesen szokványos, hogy a vesztes ajánlattevők megtámadják az eljárást, és közbeszerzési döntőbizottság előtt végződik az ügy, ami akár több hónapig is eltarthat" - hangsúlyozta Vitézy Dávid. Hozzátette: "még nem járt le a szerződéskötési moratórium, ami a többi kivitelező cég rendelkezésére áll az eredmény megtámadására." Mint mondta: "optimistán fogalmazva két héten belül, ha jogorvoslati eljárás kezdődik, akkor másfél-két hónap múlva megköthetjük a szerződést, ezt követően indulhatnak el a kivitelezési munkák."

A budai fonódó villamos két ágát ismertetve Vitézy Dávid elmondta: "egyrészről a Bem rakparti rész, ami a Duna-parton vezet és újra létrehozza a villamossal való összeköttetést a Batthyány tér és a Margit híd között, ezáltal a mai Batthyány téren végződő dél-budai, budai rakparti 19-es és 41-es villamosvonalak tovább haladnak Óbuda felé, egészen a Bécsi út-Vörösvári út csomópontjáig." 

"A másik, Széll Kálmán téri ágon a 17-es régi vonalát kikötjük a Török utcánál, a régi Bem mozi mellett a Margit körútra, a Széna tér érintésével elérjük a Széll Kálmán teret és a villamos tovább mehet az Alkotás út-Villányi út útvonalon a Móricz Zsigmond körtérre" - magyarázta a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója. 

"Rengeteg új átszállásmentes kapcsolat jön így létre, ha megépül a budai fonódó villamos, átszállás nélküli kapcsolat lesz Buda minden csomópontja között" - hangsúlyozta Vitézy Dávid.

Az érintett területekről és a forgalomkorlátozásokról szólva a BKK vezérigazgatója azt mondta: "az uniós forrásokat 2015 végéig kell fölhasználnunk, addig be kell fejeznünk a kivitelezési munkákat a budai fonódó villamoshálózaton, ezért ha a kivitelezőkkel meg tudjuk kötni a szerződést, akkor várhatóan igen kiterjedt területen fog megkezdődni a munkavégzés." Hozzátette: "ez várhatóan és szándékaink szerint egybeesik a Széll Kálmán tér teljes körű megújításával."

"Ez azt jelenti, hogy a Széll Kálmán tér környékén kell forgalomkorlátozásra számítani nagyjából ősztől jövő nyárig, és a Margit körút térségében, a Margit híd budai hídfőjének térségében, a Bem rakparton a Batthyány térig és Óbudán végig a 17-es villamos vonalán, mert azt is felújítjuk" - mondta Vitézy Dávid.

(Forrás: InfoRádió) 2014. július 9.

Bejelentkezés

Eseménynaptár

<< Július 2019 >> 
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
  1  2  3  4  5  6  7
  8  91011121314
15161718192021
22232425262728
293031