okt. 17
csütörtök

Épületgépészeti cégből van a legtöbb az építőiparban

IWIWSatartlapGoogle bookmarkFacebook

Az építőipar termelése 1791 milliárd forintos értéke tavaly - több évig tartó visszaesés után - 9,5 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál. A növekedés ellenére azonban a termelés az ezredfordulón mért szint alatt maradt. Az épületek építésének emelkedése az ipari beruházásoknak köszönhető, viszont a lakásépítés volumene tovább zuhant. Az egyéb építmények építését a - részben uniós támogatásból megvalósuló - vasút- és útfejlesztések növelték. Az építőipar év végi - 878 milliárd forintos - szerződésállománya kétharmaddal magasabb volt a 2012-es év véginél, az éves termelés csaknem felét tette ki.

Az építőipari átlagkeresetek - nettó 116 ezer 453 forint - továbbra is jócskán, csaknem negyedével a nemzetgazdasági átlag alatt maradtak, az építőipar így a nemzetgazdasági ágak között az utolsók között kullog. Az építőipar termelői árai 2013-ban 1,9 százalékkal emelkedtek az előző évihez viszonyítva. Az építőipar Magyarország bruttó hozzáadott értékéhez (GDP) 2013-ban 3,4 százalékkal járult hozzá. A nemzetgazdasági súlya 1995 óta - folyó áron számítva - 3,7 és 5,6 százalék között változott, de 2006 óta folyamatosan csökken.

A nemzetgazdaságban alkalmazásban állók létszáma 2 millió 699 ezer fő volt a legalább 5 főt foglalkoztató szervezetek körében, ez 0,9 százalékos emelkedés az előző évihez képest. Ezen belül az építőiparban 108,3 ezer fő állt alkalmazásban. Az építőipar az itt működő 5 főnél kevesebbet foglalkoztató nagyszámú vállalkozásnak köszönhetően az összes foglalkoztatott létszámából 6,3 százalékkal részesedik.

Az Európai Unió országainak építőipari termelése az elmúlt évben az azt megelőző évi 5,3 százalékos visszaesést követően 2,2 százalékkal csökkent. Németországban 0,2 százalékkal mérséklődött, az Egyesült Királyságban 1,1 százalékkal nőtt a termelés. Magyarországot leszámítva a visegrádi országok mindegyikében visszaesett az építőipari termelés volumene: Csehországban 6,8, Lengyelországban 10,1, Szlovákiában pedig 5,3 százalék volt a zsugorodás.

(Forrás: MTI) 2014. 07. 08.

Bejelentkezés

Eseménynaptár

<< Október 2019 >> 
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
   1  2  3  4  5  6
  7  8  910111213
14151617181920
21222324252627
28293031